2017. július 13., csütörtök

Jandy Nelson: Az ​ég a földig ér - Kritika


Cím: Az ég a földig ér
Szerző: Jandy Nelson
Megjelenési dátum (eredeti): 2010
Megjelenési dátum (magyar): 2014
Magyar kiadó: Móra
Oldalszám: 352
4,5 csillag 

"Kár, hogy a szerelemhez nem jár időzítő szerkezet, mint a bombákhoz. Legalábbis Lennie szerint. A tizenhét éves lány nemrég vesztette el imádott nővérét, és semmire sem vágyik kevésbé, mint hogy egyszerre két fiú is feldúlja addigi békés, eseménytelen (mondjuk ki: unalmas) életét. Mégis ez történik. Lennie-t a közös veszteség egyre közelebb sodorja Bailey vőlegényéhez, de közben felbukkan Joe, ez a fantasztikus, szenvedélyes srác, akinek a gitárjátéka virtuóz, az életöröme ragadós, és akinek minden egyes csókjától mintha felrobbanna a világ…
Az egyik fiú emlékezni segít, a másik felejteni. De szabad-e egyáltalán boldognak, szerelmesnek lennie, amikor épp gyászol?"




Ez a könyv ette a lelkemet; lapról lapra egyre nagyobb falatot harapott ki belőle.



A borító: Maga a kép tetszik; jó a hangulata, kellemes látvány, és kreatív is. Viszont az ember lányának, olyan tíz éves kor felett, el kezdi bántani a szemét, ha pirosat és pinket lát egymás mellett. Ráadásul az, hogy a hátlap kékje teljesen más, mint a borítón lévő, csak még tovább fokozza a szín kavalkádot, ami teljesen tönkreteszi látványt. Túl sok ez így. Ez alkalommal be kellett volna áldozni a pink LOL buborékot, és pirosra váltani. 
Egyébként megnéztem a külföldi borítókat is, de egyik sem volt szerelem első látásra; a színeket leszámítva talán még a magyar a legszemrevalóbb. Persze, ez ízlés kérdése.


Megjegyzés #1 Ez a történet NEM tartalmaz szerelmi háromszöget. Aki a fülszöveg alapján ezt gondolta volna, az tanulmányozza át még egyszer alaposabban a leírtakat. Lennie csak az egyik fiúba szerelmes, a másikkal csak a közös gyász hozza különös szituációba. Tehát, aki csak ezért nem olvasná el ezt a könyvet, az nyugodtan kezdjen bele.

Megjegyzés #2 Ezt a könyvet LASSAN kell olvasni. Nem szabad rajta átrohanni; minden mondatot rendesen meg kell emészteni, hogy magadba tudd szívni az érzelmeket; át kell, hogy éld Lennie minden egyes szívdobbanását, különben sokkal kevesebbet fogsz kapni a könyvtől, mint amennyit valóban adni tudna. 


Kinek NEM ajánlom ezt a könyvet: Annak, aki egy tökéletesen romantizált, pasztellszínű szerelem- és gyászábrázolásra vágyik.

Kinek ajánlom: Annak, aki szembe tud nézni a valósággal, az élet tökéletlenségével, és meg tudja érteni, hogy nem mindig úgy cselekszik az ember, mint, ahogy az elvárható lenne tőle. Ajánlom annak, aki bele szeretne látni egy tizenhét éves lány lelkébe, amiben  gyász, az első szerelem és újonnan jött szexuális vágy kavarog, kerül összetűzésbe és próbál egymás mellett élni. 


Az első, ami megfogott a könyvben, az a stílusa volt; nagyon szerettem olvasni ezeket a jól összerakott, ékesen feldíszített mondatokat. Ez az iromány az idézetek kincsesbányája. 

A második, amitől még jobban megszerettem ezt a történetet, azok az egyedi kis motívumok, például a már rögtön az első oldalon felbukkanó Lennie növény, amiről a nagyi azt tartja, hogy unokájának kivetülése, így ha a növény beteg, akkor Lennie-vel is biztosan valami gond van.  

A könyv furcsa oldalakat rejt magában: Lennie szerte a városban elrejtett, eldobott vagy épp fába vésett verseit, történeteit és emlékeit olvashatjuk rajtuk. Ezt is nagyon imádtam. Ezek segítségével az olvasó közelebb kerülhet Bailey-hez, az elhunyt nővérhez; jobban megismerhetjük őt a kis szövegecskék által. 

Milyen ember is Lennie? Talán az elején furcsának találhatjuk, hogy testvére halála után, már a temetésen is folyton a szex járt a fejében; viszont ha kicsit jobban bele gondolunk, érthető. Lennie azelőtt sosem gondolt igazán a testiségre, de testvére halála és a kimondhatatlanul fájdalmas gyász, amit érzett miatta, nála ilyen formában jelentkezett. Valaki dühös a világra, és legszívesebben megütne valakit, vagy valamit; valaki sikítana, amíg csak a torka bírja; Lennie-ben ezek az energiák szexuális vágyat ébresztettek, ami korából kifolyólag szerintem tökéletesen érthető. 

A két fiút, Toby-t és Joe-t a lány remekül jellemzi az egyik oldalon: Toby a Hold; akivel fájdalmában osztozhat, akihez menekülhet; Joe pedig a Nap, aki boldoggá teheti.

Ahogy a könyvet olvastam, egy kép alakult ki a fejemben Lennie belső gondolatai és érzelmei alapján. A kép közepén egy fa áll; a fa egyik oldalán a Hold fénylik, a másikon a Nap ragyog, Lennie pedig a fán ülő kismadár. A madárka esténként a Hold árnyékában magába tud zuhanni, sírni, míg a Hold sugarai lágyan simogatják, máskor pedig a Nap felé tud szárnyalni a boldogságot keresve, viszont valahányszor közel kerülne a hívogató fényhez, egy fekete szalag a lábára kötve visszatartja őt. Ez a szalag a gyász. 

Lennie Toby-val való kapcsolatát számára gyönyörűen megfogalmazza a következő idézet, amely a könyv második feléből van; a lány ekkor tudta  először definiálni, hogy miért is tette és érezte a fiúval azt, amit; ezért ha valaki nem akarja még tudni, ne olvassa el ezeket a sorokat:
„Ekkor eszembe jutott valami: Bailey annyira szeretett minket, hogy Toby meg én szinte az egész szívét betöltöttük, és talán éppen azt akartuk, mikor együtt voltunk – újból összerakni a szívét.”

Lennie-nek sok mindennel meg kell küzdenie magában, az imádott nővére hiányával, a bűntudattal, amiért ő még életben van, amiért boldog akar lenni és még egy röpke gondolat miatt, ami az én szívemet is elszorította: SPOILER? Talán: 
„Szörnyű gondolatom támad: „Csak azért lát csinosnak, csak azért lát csodálatosnak, mert sosem találkozott Bailey-vel.” Ezt pedig egy még szörnyűbb, egyenesen borzalmas gondolat követi: „Örülök, hogy sosem találkozott vele.”

Ha ez mind még nem lenne elég, Lennie lelkét még egy tragédia nyomja: eltűnt anyja, aki a vándorgénektől vezérelve tizenhat éve elhagyta lányait, és azóta nem látták. 
Erre is találtam egy tökéletes idézetet, egy párbeszédet, ami Lennie és nagybátyja, Dagi között zajlik le:
„– Nem tudom, édesem, talán Paige esetében súlyosabb volt.
– De micsoda?
 – Nem tudom! – És látom, hogy tényleg nem tudja, ő is ugyanolyan tehetetlen dühöt érez, mint én. – Az, ami arra késztet egy nőt, hogy faképnél hagyja a két kisgyerekét, a bátyját meg az anyját, és ne jöjjön vissza tizenhat évig. Az! Az, amit mi vándorgénnek hívunk, de más családok talán nem fogalmaznának ilyen finoman.”


Ez a történet csodálatos és fájdalmas, egy érzelmi hullámvasút.


Miért vontam le fél csillagot?

- Egy jelenetért: SPOILER: Engem a csábítási hadművelet nagyon felidegesített; többet vártam Lennie-től, bármennyire is kétségbe volt esve, ennél nagyobb hülyeséget nem is csinálhatott volna. Bármennyire is győzköd a legjobb barátnőd, nem kell, hogy mindenképp hallgass rá! Buta, buta Lennie!
Ráadásul valahogy olyan tölteléknek is éreztem ezt a pár oldalt. Nem kellett volna.

Mert nem volt meg az az aurája, amiért beleszeretek egy könyvbe. Félreértés ne essék, az érzelmek megvoltak, csak az a hangulat nem, ami arra késztet, hogy tovább olvassam a könyvet, olyan hamar, ahogy csak lehet. Vannak történetek, amiket nem is azért akarok kézbe venni, mert tudni akarom, mit rejt a folytatást, hanem mert hiányzik nekem az az aura (és ennél jobb szót nem tudok rá), amit teremtett, megint érezni akarom, meg szeretnék mártózni benne. Ilyen könyvek voltak például: Laini Taylor - Füst és csont leánya, vagy Cat Winters - Fekete madarak árnyékában.

- Joe a második LOL fiú, aki nem keltette fel az érdeklődésemet; semleges maradt számomra. Akkor inkább már Toby. 

Aki mély érzelmekre vágyik, és szeretne belecsöppenni egy furcsa család életébe, olvassa el Az ég a földig ér című regényt, csak ajánlani tudom. 


- Cherry